Gyakran felmerül a kérdés hiszen nem magától értetődő: "Hogyan lesz belőlem lovasíjász?"
Kapcsolatunk az adott sportággal a szimpátia kialakulása után az edzések látogatásával kezdődik. Amennyiben valaki az ismerkedés fázisában a további előremenetel mellett dönt, elkezdődhet a munka, amit jellemzően a korosztályos képzés alapszabályai határoznak meg. Felnőtt korban ez más skálán mozog, függően az adottságoktól, állapottól és sport előélettől. Mindegyiknél közös egy alap és a sportágspecifikus gimnasztika elsajátítása. Elsődleges szempontjaink a biztonság, preventív jellegű egészségmegörzés, valamint a progresszív edzésvezetés. A felsorolt alapvetéseken túlmenően pedig a Kassai Lovasíjász Iskola tagjaként adott esetben elősegítjük az iskola verseny és szabályrendszere szerinti előmenetelt. A lovasíjászat, összetettsége miatt, kezdetben jelentős erőfeszítést kíván legfőképpen azoktól akik sem lovagolni, sem íjászni nem tanultak azt megelőzően. Mindenkinek aki érdeklődik a sport iránt, lehetősége van részt venni valamelyik edzésnapunkon, amelyek rend szerint pénteken és szombaton zajlanak. A lovasíjász edzések időpontjai a honlapon található naptárban nyomon követhetőek az edzésekre való bejelentkezés pedig szintén lehetséges oldalunkon keresztül.
Helyszín